A kiállításra meghívott nagy művészek, veterán fotósok életműve már-már zavarbeejtő. Szinte magam előtt látom, ahogy a 70-es évek közepén egy nyári estén kezükbe ragadták filmes fényképezőgépüket, és napnyugtától egészen reggelig járták a pesti utcákat, témákat, arcokat, történeteket keresve. Olyankor megszűnt számukra minden egyéb a világon, csak az utca világa, és fényképezőgépük létezett számukra. Manapság sokkal nehezebben veszi rá magát az ember, hogy egy napon keresztül semmi mással ne foglalkozzon csak a "céltalan", de mégis nagyon termékeny alkotással. Rohanó világunkban oly nehéz már lelassulni, megállni egy kicsit, és átadni magunk a környezet eseményeinek, kimozdulni a komfortzónánkból. Ezen kiállítás és a köré épülő fotós túra mégis ezt tárja és kínálja a jelentkezők elé, megvalósítva a lehetetlennek tűnő elvonulást világunk rohanásából. A művészek lenyűgöző munkáit ezen az oldalon lehet megtalálni.
Mi lehet az oka annak, hogy a 70-es, 80-as években szeretett streetfotósaink a fekete-fehér nyersanyagot választották időről időre? Akkoriban már javában rendelkezésükre álltak színes nyersanyagok, amiben élen járt a Kodak, de a Forte cég is számos ilyen filmet forgalmazott itthon, mellette mások is. Sokmindenre gondolhatunk, én mégis azt látom legvalószínűbbnek, hogy ennek egy egyszerű oka volt: Nem akartak a színekkel "bajlódni", nehézkesnek találták az éjszakai életben még az arra való figyelést, és mindezektől mentesen csak az alakokra, formákra igyekeztek koncentrálni. Azt gondolom, ez semmit sem vesz el a művészek alkotásainak értékéből, hiszen kell, hogy legyen ennyi alkotói szabadsága egy gondolkodó fotográfusnak. Jómagam, és meghívott alkotótársaim is hasonló okból nyúlunk időről időre fekete-fehér nyersanyaghoz, melyben művészi tevékenységünk már mélyen meggyökerezett és biztos alapokon nyugszik.A ma kapható és legnépszerűbb fekete-fehér nyersanyagokról itt lehet olvasni egy bővebb összefoglalót.
Az alkotói tevékenység mint tudjuk sosem ér véget az utolsó képkocka "elkattintásával". Napjaink fotográfusai ilyenkor kinyitják laptopjukat, és a memóriakártyát rácsatlakoztatva a gépre elkezdik a fényképeik feldolgozását. De hogyan zajlott ez a párhuzamos folyamat a digitális kor előtt? A fotózás végeztével a filmeket vagy maguk, vagy egy labor segítségével előhívatták, majd az elkészült negatívokkal "beköltöztek" a sötétkamrába, és jó pár órát eltöltöttek a fényképeik életre keltésével. Azt gondolom, ez az alkotás egyik legizgalmasabb és legbonyolultabb része. Amit el lehet rontani egy nagyítás során, azt el is fogjuk rontani. A kísérőprogram ebben kínálja számunkra a segítséget, ahol a meghívott alkotók több ezer nagyítással a hátuk mögött fognak mesélni és tanítani minket a sötétkamra minden titkáról és trükkjéről. Az alábbi videó ebben nyújt számunkra gyorstalpalót.
Egyszerűnek tűnhet a negatív képeinket szimplán csak a polcra helyezni, egy dobozba tenni vagy talán a kukába dobni. De ettől mindenképp óvakodjunk, ugyanis egy igazi fotográfus szakszerűen és precízen kell, hogy tárolja alkotásait. Ez abból a szempontból is roppant fontos, hogy ha egy későbbi alkalommal újbóli nagyításra szánnánk egy képet, akkor annak semmi akadálya se legyen. Az alábbi videó a negatív tárolásában nyújt segítséget.
Azt gondolom, ez a program mindenki számára érdekes és izgalmas lehet, ugyanis olyan tudású és múltú emberektől tanulhatnak és leshetnek el trükköket, praktikákat, mint Gulyás Miklós, Benkő Imre vagy Molnár Zoltán. Egy kis kedvicsáló gyanánt ajánlok minden kedves olvasómnak egy interjút, amiben Benkő Imre beszél életéről, alkotásairól.
Gulyás Miklós
Megjegyzések
Megjegyzés küldése